Éjjelek és nappalok a Karib-tenger vonzásában

Kislányként álmodoztam róla, hogy majd egyszer eljön az idő, amikor minden reggelt a tengerparton indíthatok. És hát mire vannak a gyerekkori álmok, ha nem arra, hogy megvalósítsuk őket?

Nálam 2018 sok szempontból vízválasztó volt, és végül ez lett azaz év, amikor azt mondtam, hogy egy életem, egy halálom, gyere Mexikó, lássuk milyen vagy testközelből.

Tovább

Varázslat egyetlen napban!

Idén megszakadt a 2013 óta fenntartott éves program. Vagyis a szülinapom ünneplése Los Angelesben. Szívesen mondanám, hogy nem érintett rosszul (még, ha tudom is, hogy ennél jóval nagyobb gondok akadnak most a világban), mert ez az én életemben igenis űrt hagyott.

A tény, hogy a szülinapom reggelén nem futhatok a kedvenc partszakaszomon, nem terülhetek el a homokban, és nem szörfözhetek a Csendes-óceánban.

Egy teljesen indokolatlan szelfi.

Ezért most arra gondoltam, hogy visszaemlékezésképpen és a jövőbeli valóra válás (azt mondják a vizualizációnak ereje van) érdekében elmesélek egy képzeletbeli napot, amit Santa Monicán töltök.

Tovább

A sziget, ahol hálás leszel a létezésért

Madeira nem volt tervben, de még csak kilátásban sem. Aztán, hogy mégis odakeveredtem, annak leginkább prózai oka, hogy a Kanári-szigetek felkerült a brit kormány karanténlistájára. Ez magyarul annyit tett, hogy a visszaérkezéskor 10 nap karantén várt volna rám.

Ezért aztán 1,5 nap „ott egye meg a fene” nem megyek sehova letargia után, mégis úgy ébredtem, hogy már pedig elutazom az ünnepekre.

Tovább

Kiszámoló, beszámoló az elmúlt év ŐRÜLETÉRŐL!

Soha sem hittem a tradíciók erejében. Bár kétségtelen, hogy lehet nekik létjogosultságuk. Valahogy engem mégis mindig hidegen hagytak a kötelező jelleggel megrendezett társasági események, amennyiben a saját életemről van szó.

Mi több tavaly szilveszterkor még a szokásos bulikáról is lemondtam, mert nem éreztem, hogy szívből vágynám. Helyette futottam a meleg, párás karibi éjszakában, Mexikóban. Érdekes és egyben meghatározó élmény volt.

Tovább

Beszámoló a földi pokol legmélyebb bugyrából!

Világ életemben gyűlöltem a motorokat, a fegyvereket, a drogokat és a tetovált faszikat. Nem tudom miért, egyszerűen csak zsigerileg taszítottak.

Csak, hát az élet meg olyan, hogy ami taszít, az valójában, vonz is.

Így aztán nem volt kérdés, hogy amikor rátaláltam A Pokol Angyalai könyvre, és vele a beépített ügynök elképesztő életére, egyből beszippantott.

Tovább

Arra ébredtem, hogy vár rám New York!

Sokan szeretik azt hinni, hogy az én életem egy tündérmese. Egy nehézségektől mentes, álomszerű utazásokkal tarkított gyöngyszem. Abba most ne is menjünk bele, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól…ha tudnák!

De őszintén szólva én nem akarom, hogy tudják. Egyszerűen, mert nem szeretek a nehézségekre, a megpróbáltatásokra koncentrálni. Sírni meg amúgy is a négy fal között szoktam. Meg hát, ahogy a jó öreg klisé tartja: „ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!”

Mondjuk erre egy barátom azt szoktam mondani, hogy az a baj velem, hogy mindig csak limonádéban gondolkodom. Sokkal izgalmasabb lenne az életem, ha végre megtanulnám, hogy a citromhoz a tequlia passzol. 😀 (Nálam az alkohol nem játszik, marad a limó.)

Ezennel be is fejeztem az életvezetési tanácsok kéretlen osztogatását. Ellenben most el szeretnék mesélni egy mini részletet az életemből, amikor tényleg azt éreztem, hogy belecsöppentem abba a bizonyos sokak által vélt tündérmesébe. (Merthogy ellentétben velük, én hiszek a tündérmesékben.)

Tovább

Boszorkányságom története Skóciában ;)

Borzalmasan elcsépelt, és nagyjából minden második utazós írás azzal kezdődik: „gyerekkori álmom volt” ide eljutni.

Nos, ennek fényében írhatnám, hogy gyerekkori álmom volt Skócia, de nem írom. Inkább azt mondom, hogy Titkok kertje. A film, a kislány, a beteg kisfiú, a borult idő, a hatalmas kastély, a rideg nevelőnő. Bár a filmet végül Amerikában forgatták, de maga a sztori az Angliát próbálja promózni. A maga bájos, gyermeteg módján. Egyébként kedves kis történet – ami azért erősen felszólal a feudális mentalitású gyereknevelés ellen – úgyhogy, ha még nem láttad, akkor jó szívvel tudom ajánlani.

Szóval nekem ez a film az, ami meghatározza az Egyesült Királysághoz való viszonyomat. Ami ugye nemcsak Angilát takarja, hanem idetartozik Wales, Észak-Írország és Skócia is.

Mindez főleg a vírus miatt érdekes. Hiszen a jelenlegi bázisom tekintetében, utazás szempontjából ezekben az országokban gondolkodhattam szabadon.

Márpedig nekem az utazás maga a szabadság. És bevallom nektek, hogy jócskán a kedvemet szegi, ha folyamatosan azt kell figyelni, hogy vajon besárgult, ne talán bepirosodott-e az adott ország az ottlétem alatt. Szóval, ha csak egy mód van rá, akkor kerülöm az ezzel járó stresszt.

Tovább

Csavargó lettem, de nem az én hibám! Generációs sajátosság…

Sokszor hallottam, hogy másik generáció vagyok. Neked ez nem jelent semmit…pedig a mi időnkben… Ugye ismerősek ezek a mondatok?

Sanszos, hogy te is találkoztál velük. Vagy te mondtad vagy neked mondták. Akár mondják a mai napig.

Másnak lenni nem könnyű. De, ha önazonos, akkor legalább értelmet nyer. Bár bevallom számomra ez sem volt mindig annyira megnyugtató.

Tovább

Az asszony, aki még élve láthatta Kennedyt

Habár Dallas a magyar közönség számára egyértelműen Jockey Ewingot és a családját juttatja eszébe, egy amerikai, pláne dallasi nem éppen így van ezzel.

Dallas sokkal inkább ismert és sajnálatos módon emlékezetes a Kennedy gyilkosságról. Egészen pontosan arról, hogy USA 35. elnöke – a népszerű és fiatal – 1963. november 22-én gyilkosság áldozata lett.

Bevallom tisztában voltam vele, hogy Dallasban történt a merénylet. Azt is tudtam, hogy a nyílt utcán, és több golyó érte az elnököt. Azonban arra nem számítottam, hogy felmegyek a Reunion Towerbe, és egy olyan idegenvezetővel találom szembe magam, aki maga is az integető tömegben állt.

A történethez tudni kell, hogy Kennedy nem volt túlságosan népszerű Texas államban, a választásokon csak hajszállal nyert. Sokan és sokféleképpen élcelődtek a cowboy-ok földjén az elnökről. Sőt sokan nyíltan gyűlölték. Jól példázza ezt, hogy a szokással ellentétben Dallas polgármestere nem rendelt el általános iskolaszünetet, ezért az elnök üdvözletére csak azok a gyerekek mehettek, akiket kifejezetten elkértek a szüleik.

Vagy azok sem. Hiszen voltak tanárok, akik így vélekedtek: egy fiatal tanítónő ünnepélyesen tájékoztatta tanítványait, hogy akkor sem engedi el őket, ha egész családjuk értük jön. „Ha találkoznék vele, leköpném” – tette hozzá, hogy álláspontja tízévesek számára is félreérthetetlenné váljék.

Carolyn, aki kislányként még integethetett a Dallasba látogató elnöknek

Szóval a Reunion Tower jelenlegi és egyben nagyon lelkes idegenvezetője a szülei jóvoltából lehetett jelen a nagy eseményen.

Azon az eseményen, amiről akkor még senki nem sejtette, hogy az évszázad meghatározó történéseit vonja magával.

Tovább