Világ életemben gyűlöltem a motorokat, a fegyvereket, a drogokat és a tetovált faszikat. Nem tudom miért, egyszerűen csak zsigerileg taszítottak.
Csak, hát az élet meg olyan, hogy ami taszít, az valójában, vonz is.
Így aztán nem volt kérdés, hogy amikor rátaláltam A Pokol Angyalai könyvre, és vele a beépített ügynök elképesztő életére, egyből beszippantott.
Szeretem, ha egy könyv felfal. Imádom azt a fajta könyves utazást, amikor belekerülök a történetbe, és a sejtjeimig kúszik az adrenalin. Jó az, amikor várom, hogy még egy sort olvashassak.
Ritka az ilyen olvasmány, és nem adatik meg minden héten. Mégis ez az, ami miatt újra és újra kutatom a jobbnál jobb sztorikat.
Amerikában, és főleg Nevadában, Arizonában (itt csak nagyon keveset voltam még) mindent átjár egyfajta kettősség. Ha egy picit is nyitott vagy rá, akkor érzékelheted, hogy a rendezett kertvárosi családi házak dimenziójában is megbújik valami ismeretlen.
A nyaranta töményen terjengő barbecue szószban úszó grillkajákat nyammogó fehér amerikai élete csak egy szelet. És hát a könyvben szereplő Bird óta tudjuk (előtte csak sejtettük), hogy simán lehet egy látszólag hétköznapi életet élő kétgyerekes apuka, beépített ügynök.
Ahogy az arizonai kertvárosban konszolidált életet élő apuka is az volt. Legalábbis sokáig a szomszédai, barátai és még a tágabb családjának is.
Aztán beépült a motorosok közé. Egészen pontosan a Hells Angels /Poklok Angyalai/ (magyarosabb lenne a pokol angyalai, de valójában nem véletlen név. Ugyanis kifejezetten arra utal, hogy több poklot tartanak számon.) motoros banda közé. Kegyetlen volt az ide vezető út, és igen nagy árat fizetett érte.
Szerencsére nem végzeteset.
Olvassátok és vigyétek hírét Jay Dobyns életének, mert valójában az ismertsége az életben maradásának záloga.
Nem lövöm le a poént, de az nem titok, hogy a Hells Angel vérdíjat tűzött ki a fejére, amit máig nem vontak vissza.
A témában magyarul megjelent cikk: Vérdíj a fejedre