Sokáig szemeztem a New York lányai címet viselő könyvvel. És ugyan nem vagyok rá büszke, de tény, hogy előítéletem kellett felülemelkednem, ahhoz hogy magával ragadhasson az 1940-es évek Manhattanje.
Hogy mi volt a bibi?
Hát (így nem kezdünk mondatot!), hogy nem tetszett a könyvborítója. Sajnálom, de számomra olyan ponyva jelleget kölcsönzött neki. Igen, ez így nem túl szép tőlem, de mégis megesett.
Viszont hála az égnek és a belső suttogó hangomnak, nekikezdtem a könyvnek. Ezt pedig nem, hogy nem bántam meg, de egyenesen imádtam. Magával ragadott és nem eresztett a 89 éves Vivien Morris visszaemlékezése.
Nem akarom leírni a történetet, nem akarom leleplezni, hogy milyen szabados világot tár fel az olvasó előtt. Nem akarom részletezni, hogy mit jelentett ez nekem 2020-ban a koronavírus idején, Angliában.
Olvass a naplementében amcsi sztorit.
Hiszen a könyvekben, a fehér lapokra vetett történetekben pont az a csodálatos, hogy bár a szöveg egy adott könyvet tekintve ugyanaz, de mindenkihez másként szólnak. Így aztán csak arra tudlak biztatni, kedves Amerika rajongó, hogy csapja a könyvre és add át magad egy felejthetetlen utazásnak. 🙂
Fülszöveg:
“Nem kell jó kislánynak lennünk ahhoz, hogy jó emberré váljunk.„Egy nő az élete során előbb-utóbb belefárad abba, hogy folyamatosan szégyellje magát… Ezután pedig végre igazán önmaga lehet.”Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek világszerte népszerű szerzője egy különleges memoárral lepte meg rajongóit, amely az 1940-es évek New Yorkjának színházi világába kalauzolja az olvasót. A kalandos életű főhősnő, az immár nyolcvankilenc éves Vivian örömmel és némi megbánással emlékezik vissza élvhajhász és öntörvényű fiatalságára, valamint azokra az eseményekre, amelyek későbbi életét alakították.A New York lányai a női szexualitás, a szabadosság, illetve az igazi szerelem természetét kutatja. Az írónő várva várt regényét az emberi vágyak és kapcsolatok bölcsességgel teli ábrázolása teszi páratlan szerelmi történetté.”