George Clooney szívtipró mivolta ma már egy hangyányit hanyatlóban van. Hiába, még a legsármosabb pasik is megöregszenek. Az viszont becsületére szóljon, hogy a jóval fiatalabb felesége mellett sem hódolt be a modern kor vívmányának számító szépészeti beavatkozásoknak.
Reméljük ez már így is marad. Hiszen kellemetlen lenne úgy emlegetni, hogy egykor még nők millió képzelték magukra önkielégítés (Bocsánat, de ezt a Szex és New York óta hivatalosan is tudjuk!) közben, de ma már csak ijesztgetésre alkalmas.
Szóval egy nagy boldog pacsi, George-nak. Azon túl persze, hogy ma már példás családapa és férj. Jó, persze, rajongóként én is tudom, hogy felreppentek hírek a pocsék házasságáról. Egyelőre azonban ez még pletykának is kevés. Meg hát azért az nyilván nem meglepetés, hogy sokan árgus szemekkel figyelik, mikor fut már végre zátonyra, ez az amúgy is érthetetlen frigy.
Reméljük soha! Természetesen, ahogy sokaknak, úgy nekem is nehéz volt megemészteni, hogy igába hajtja a fejét. Azon meg ki ne szeretne csámcsogni, hogy egy finoman szólva is nádszálkarcsú, igen karakteres arcú nőt vett el.
Mondjuk az tény, hogy éveken át hajtogatta: soha nem nősül meg, és soha nem akar gyereket. Lehetséges, hogy erre mondjuk azt, hogy soha ne mondd, hogy soha?
Előfordulhat! 😉 Azt viszont mindenképpen el kell ismerni, hogy bájosak egymás mellett. Clooney mindig is híres volt kifinomult stílusáról. Így aztán nem csoda, hogy sokan lobbiztak már azért, hogy induljon az elnöki posztért. De egyáltalán nem tartaná magát alkalmas jelöltnek. Válasza valahogy így szól:
„Nem akarok tiszteletreméltó ember lenni, beérem a kedves fickó státuszával.”
Ugyanakkor szavak és tettek szintjén is tesz azért, hogy az országa – bár a világ számos pontján van háza, amerikainak vallja magát – a világ lehető legjobb helye legyen.
Nem fél felemelni a hangját, ha szükségét érzi. A legutóbb csupán néhány hete esett meg, amikor ő is beszállt azon hírességek közé, akik bojkottot hirdettek a Brunei államhoz köthető luxusszállodák ellen. Ugyanis a Brunei Szultán törvénybe iktatta, hogy az államban a homoszexuálisokat és a házasságtörőket halálra korbácsolhatják vagy megkövezhetik.
Ez többek között azért is becsülendő tény, mert bár megszámlálhatatlanul sok híres és nem híres (még pincérnőt is vitt Oscar-gálára) nővel volt dolga, de a média hosszan szerette volna látens melegnek beállítani. Amit végül egy interjúban a tőle megszokott gavallérsággal zárt le: „Vicces ez az egész, de az biztos, hogy az életbe nem fog megtörténni, hogy fennhangon szónokolok arról, hogy ez a pletyka hazugság. Nem ejtem ki a számon, hogy ez hazugság. Ez ugyanis nem lenne fair és udvarias a meleg barátaimmal szemben. Nem fogom hagyni, hogy a homoszexualitást szörnyű dolognak állítsák be.”
Még azt is hozzáteszi a végén, hogy egyáltalán nem zavarja, ha vannak, akik homokosnak gondolják. Ő boldog és neki ez a lényeg.
Meg az, hogy másokon segítsen. Clooney nem a felszínes médiadakozók közé tartozik, hanem próbál átgondoltan segíteni. Évekkel ezelőtt díjat is kapott humanitárius munkásságáért. Tehát a segítő szándéka, a világ jobbá tételén dolgozás még bővel az Amal előtti időkre nyúlik vissza.
Az meg nem is kérdés, hogy együtt csak még elkötelezettebbek – főleg, hogy most már szülők is – a világ megsegítését illetően.
A keretes szerkezet megtartása véget muszáj megjegyeznem, hogy Clooney nemcsak az arcfiatalító beavatkozásokat utasítja el, hanem a kütyüket is.
Szóval kedves olvasó jól vésd az eszedbe, hogy ha Clooney Comói-tó partján álló villájába kapnál meghívást, akkor az okostelefonodat még véletlenül se vidd magaddal! Állítólag borzalmasan idegesíti, ha a beszélgetéseket mindenféle kütyüzések tarkítják. Ezért a vendégeinek (legyen szó az ENSZ egykori főtitkáráról Kofi Annanról vagy éppen Matt Damonról)okvetlenül be kell tartaniuk, hogy a társalgásnál csak a fizikai valójukban jelenlévőkre figyelnek.