Sokszor hallottam, hogy másik generáció vagyok. Neked ez nem jelent semmit…pedig a mi időnkben… Ugye ismerősek ezek a mondatok?
Sanszos, hogy te is találkoztál velük. Vagy te mondtad vagy neked mondták. Akár mondják a mai napig.
Másnak lenni nem könnyű. De, ha önazonos, akkor legalább értelmet nyer. Bár bevallom számomra ez sem volt mindig annyira megnyugtató.
Hiszen hiába érzem én magaménak az utazás szeretetét, a szó szerint vett csavargást, ha a társadalom mást vár el tőlem. És akkor még nem is említettem a kisördögként megjelenő:
– Biztos, hogy merhetek ennyire szabadon élni?
– Tényleg megéri ennyit utazni?
– Vajon mi hajt?
– Miért annyira jó idegen helyen, idegen környezetben?
– Mikor lesz elég a felfedezésből?
Kérdések, amelyeknek a megválaszolásához egy fokkal közelebb kerültem, hogy elolvastam Steigervald Krisztián: Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? című könyvét.
A könyv nem azért érdekes, mert tele lenne újdonságokkal. Legalábbis számomra. Hiszen sok olyan részlet van a könyvben, amely köztudottnak mondható. Legyen szó nagymamáink (esetemben anyukám) etetés mániájáról, amiről jól tudjuk, hogy a szeretetük kifejezésének jele.
Igen, ezért van az, hogy a mama szívéhez kap, ha nem akarod megenni a Csülköt pékné módra – hanem grillezett zöldségeket ennél bulgurral – a vegánság és a fittség jegyében. Csakhogy a mamának ez egyenesen azt az üzenetet hordozza, hogy nem szereted. És hát szegény próbál haladni a korral, de képtelenek megérteni, hogy mi baj lenne a zsírral és a hússal, no meg pláne a tejjel, amikor ő abban nőtt fel, hogy az erős egészséges szervezethez hús és tej kell.
Így aztán te nem eszel nála, ő meg egyre jobban nem tudja, hogy hogyan szerethetne. Ezzel pedig szépen lassan kialakul a generációs szakadék. Vagyis áthidalhatatlan űr fog tátongani köztetek.
Természetesen a mama és unoka koncepció, tetszőlegesen behelyettesíthető anya-lánya párosra is. Hiszen más generáció a szülő, és más a gyermek. Persze akadhatnak kivételek, de nagy általánosságban ez az igazság.
ÉS ez az, amiben ez a könyv szuper: megmutatja a kapcsolatot. Átvilágítja a generációkat, majd azok fényében értelmet nyer az X generáció munkamániája, és az Y generáció élményközpontúsága. Nagyszerű, mert levezeti átlagembernek is érthető nyelven, hogy miért nem ért meg anyád, és miért mászol falra (vagy éppen vagy oda) a családi ebédekért.
Miért fontos vagy éppen miért nem fontos neked a vasárnap pontban 12:00kor (!) asztalra kerülő ebéd. Sőt még az is értelmet fog nyerni, hogy a mama miért őrködik folyamatosan az asztaltársaság felett, ahelyett hogy asztalhoz ülne és kiélvezni a főztjének zamatát.
Ugyanakkor tudom, hogy sokan megszokták már, hogy nyűg a család, ahol le kell futni a kötelező köröket. Vagy éppen teljesen egyértelmű, hogy az ötven feletti kolléga nem jön ki a huszonévessel, mert ugye más a munkamoráljuk…Igen, más. Merthogy más generáció, amit ha közelebbről szemügyre veszünk, akkor közelebb is hozhatunk.