Sokszor hallottam, hogy másik generáció vagyok. Neked ez nem jelent semmit…pedig a mi időnkben… Ugye ismerősek ezek a mondatok?
Sanszos, hogy te is találkoztál velük. Vagy te mondtad vagy neked mondták. Akár mondják a mai napig.
Másnak lenni nem könnyű. De, ha önazonos, akkor legalább értelmet nyer. Bár bevallom számomra ez sem volt mindig annyira megnyugtató.
Habár Dallas a magyar közönség számára egyértelműen Jockey Ewingot és a családját juttatja eszébe, egy amerikai, pláne dallasi nem éppen így van ezzel.
Dallas sokkal inkább ismert és sajnálatos módon emlékezetes a Kennedy gyilkosságról. Egészen pontosan arról, hogy USA 35. elnöke – a népszerű és fiatal – 1963. november 22-én gyilkosság áldozata lett.
Bevallom tisztában voltam vele, hogy Dallasban történt a merénylet. Azt is tudtam, hogy a nyílt utcán, és több golyó érte az elnököt. Azonban arra nem számítottam, hogy felmegyek a Reunion Towerbe, és egy olyan idegenvezetővel találom szembe magam, aki maga is az integető tömegben állt.
A történethez tudni kell, hogy Kennedy nem volt túlságosan népszerű Texas államban, a választásokon csak hajszállal nyert. Sokan és sokféleképpen élcelődtek a cowboy-ok földjén az elnökről. Sőt sokan nyíltan gyűlölték. Jól példázza ezt, hogy a szokással ellentétben Dallas polgármestere nem rendelt el általános iskolaszünetet, ezért az elnök üdvözletére csak azok a gyerekek mehettek, akiket kifejezetten elkértek a szüleik.
Vagy azok sem. Hiszen voltak tanárok, akik így vélekedtek: egy fiatal tanítónő ünnepélyesen tájékoztatta tanítványait, hogy akkor sem engedi el őket, ha egész családjuk értük jön. „Ha találkoznék vele, leköpném” – tette hozzá, hogy álláspontja tízévesek számára is félreérthetetlenné váljék.
Carolyn, aki kislányként még integethetett a Dallasba látogató elnöknek
Szóval a Reunion Tower jelenlegi és egyben nagyon lelkes idegenvezetője a szülei jóvoltából lehetett jelen a nagy eseményen.
Azon az eseményen, amiről akkor még senki nem sejtette, hogy az évszázad meghatározó történéseit vonja magával.
Nem szép dolog így kezdeni egy bejegyzést, de mégis megteszem, mert így érzem fairnek.
Szóval az van, hogy én nem voltam egy nagy Dallas filmsorozat rajongó. Tudom, hogy ezzel most mélységes csalódást okoztam, de legalább a lelkem megkönnyebbült.
Sőt, ha már ennyire belelendültem, akkor azt is megvallom nektek, hogy ha nincs az Amerikai Lélek lelkes közönsége – és egy nagyon jó barátnőm, aki enyhén nyomást helyezett rám – akkor sanszos, hogy el se megyek a Southfork Ranch-re (Ewing-rezidencia), ahol a sorozat egyes epizódjait forgatták.
Na, de engedve a nyomásnak jobb belátásra tértem, és életem egyik legkellemesebb élményei közé tartozik az ott eltöltött néhány óra.
Houstonba egy esős, álmos, hideg februári délelőttön érkeztem meg. Furcsa volt és idegen. Egyszerre dolgozott a sok rossz, amit hallottam Texasról és a a felfedezéssel járó vegyes izgatottság. Vajon tényleg olyan veszélyes ez a város, mint amilyen a híre?
A statisztikák szerint Houston az USA 5. legveszélyesebb nagyvárosa. Nem túl jó kilátások. De azért annyit már utaztam életemben, hogy tudja: a számadatok nem mindig jelenítik meg a valóságot.
Utazni trendi. Világot látni menő. És elviekben ma már nem is csak a nagyon gazdagok kiváltsága. Ám azért, ha az ember lánya az évi 2-3 utazásnál (ami mondjuk egy irodista szabijába belefér) némileg többre vágyik, akkor mit tehet?
Filmezni mindenki szeret. Csak nem mindenki egyforma intenzitással. Ellenben vannak az évnek bizonyos időszakai, amikor a legjobb meneküli útvonal egy film maraton.
Esetemben például, mert hiába költöztem a trópusokra, mégis szakadó esőben élvezhetem a szeretet ünnepének közeledését. (Azért remélem, hogy a karácsonyt már a fehér homokos tengerparton fogom tölteni a pálmafák árnyékában.)
Na, de nézzük, hogy mi az, amivel elfoglalhatod magad, ha már beütött a bejgli-töltkáposzta-halászlé kombó és aludni nem tudsz.
Mexikótól az emberek többsége retteg. Azt most ne boncolgassuk, hogy alappal vagy alaptalanul. Pro-és kontra a végtelenségig lehetne ezen vitatkozni. Tök feleslegesen.
Mert egy a lényeg: Mexikó csodás. A maga vélt vagy valós veszélyeivel együtt.
Mégis a legcsodásabb benne, hogy hatalmas és telis-tele van szebbnél szebb látnivalókkal.
Köztük olyan lenyűgöző helyekkel, mint a világörökség részét képező Teotihuacan.
Azért csak kihúzza magát az ember, ha nem Nap-piramis előtt pózolhat, hát nem? 🙂
San Diego korántsem olyan népszerű, mint Los Angeles. Pedig bőven van látnivalója, homokos-és sziklás tengerpartja, gazdag és szegény negyede, felhőkarcolói és nem mellesleg elképesztően gazdag növény- és állatvilága.
Szóval már ennyiből meggyőztelek? Nem?
Akkor folytatom.
Valamiért sokak fejében úgy él a kép, hogy Key West csak egy ugrásra van Miamitól… pedig alaphangon is 4-5 órás utazásra kell számítani. De lehet jóval több is, ha kikapsz valami őrületes dugót.
Figyelem! Bár az útszakasz „alkalmas” lenne száguldozásra, nem érdemes, mert rendőrök hada szeret méricskélni az amúgy szinte teljesen egyenes útvonalon.
George Clooney szívtipró mivolta ma már egy hangyányit hanyatlóban van. Hiába, még a legsármosabb pasik is megöregszenek. Az viszont becsületére szóljon, hogy a jóval fiatalabb felesége mellett sem hódolt be a modern kor vívmányának számító szépészeti beavatkozásoknak.
Reméljük ez már így is marad. Hiszen kellemetlen lenne úgy emlegetni, hogy egykor még nők millió képzelték magukra önkielégítés (Bocsánat, de ezt a Szex és New York óta hivatalosan is tudjuk!) közben, de ma már csak ijesztgetésre alkalmas.